Éljen Róma, megcsináltuk! :)

Reggel szállásadóink kávéval-teával vártak. Megdicsértem, hogy milyen finom a keksz, amit a kávé mellé adtak – erre a feleség elkezdte nekem becsomagolni egy nylon zacskóba a kekszeket. Mutattam, hogy ne tegye, kedves, de ne adja nekem a kekszüket, erre (nem értem, hogy értett félre) bólintott, és egy még nagyobb nylon zacskót vett elő és abba tette bele a kekszeket és kedves-diadalmas arccal adta át nekem. Mit lehet erre reagálni? Megköszöntem a gigantikus mennyiségű kekszet (jaj, és hova is fogom én ezt most tenni? Szemernyi hely sincs a táskáimban…), nyergeltünk és útra keltünk.

Mit is mondjak, hosszú nap volt. A fáradságot a szép táj enyhítette valamelyest. Nem is volt sok gondunk, amíg a Via Appia-ra nem értünk. A Via Appia egy nagyon egyenes, nagyon régi ókori római út. Persze ma már szép sima aszfalttal van borítva, és gyönyörű cédrusfenyő sor szegélyezi mindkétoldalt, de ez a 40km-es szakasz egyenességén nem változtat. Az egyenes monotonitása szellemileg volt fárasztó, hiszen csalóka ilyenkor az idő és a megtett távolság érzete. Büszkén néztem a biciklimre, hogy már jó 25 km-t is haladhattunk, mikor Árpi lelombozó hangon mondta el a tényt, hogy alig 10 km-re vagyunk az előző pihenő ponttól. Éhesek voltunk és sajnos semmi különösebb étel nem volt nálunk, így az első út menti étteremnél lekanyarodtunk. Reménykedtünk, hogy lesz valami finom, tápláló és azért nem annyira drága étel, bár a hely nem tűnt éppen egy kisütödének, annál inkább egy elegáns étteremnek. Mikor a pincérnővel angol-olasz nyelvi akadályokba ütköztünk, az egyik vendég odajött hozzánk segíteni. Kiderült, angol, olasz férjjel és már vagy 20 éve itt lakik-laknak Rómától nem messze. Ő segített étel választani és rendelni és egy rövid, de kedves beszélgetés után – azt hiszem a férje javaslatára – úgy döntöttek, hogy vendégül látnak minket. Micsoda ajándék, erre igazán nem számítottunk és sajnos nem is tudtuk visszautasítani. Aztán a menü sem volt semmi, előétellel, borral körítve kaptuk a makarónit, aminek a maradékát (jó nagy adagot hoztak) még el is csomagolták nekem. Jól jött az később. :)

Alig hittem el, mikor megláttam a „ROMA” feliratot az út szélén. Azonnal kiáltottam Árpinak, hogy álljunk meg, ezt fotózzuk le! (Elhiszi nekem bárki, hogy ide bringával jöttem? Hát, nekem nem volt annyi szerencsém, hogy fél Európát átkerekezzem, de talán nem szégyen, hogy ez még csak az első komoly bringatúrám, 1000 km fölötti teljesítményem.)

Árpival viccelődtünk, hogy mind a hét dombon át kell kelni, hogy a szállást elérjük, de a viccből „valóság” lett. Annyi fölfelé-lefelé volt a szállásig, hogy már nem tudtam, van-e még lábam? Minden lábizmom fájt és égett, azt hittem, megőrülök. Hát, most így majdnem „Rómát látni és meghalni” lett a vége, de azért nem esem költői túlzásokba. Az igazság az, hogy élveztük. Piszkosul. Ki merem jelenteni, hogy a túrán talán először élveztük így, annak ellenére, hogy hány kilométer volt ma mögöttünk. A napi kilométeradag általi örömmámor dózisa segített föl a legutolsó nagy emelkedőn is, ahonnan már csak begurultunk a szállás kertjébe: megérkeztünk.
Még 2-3 papír kitöltése, útlevél, lecsomagolás, kulcs átvétele, lakatolás, lecuccolás, ágy megkeresése, zuhanyzás és az ebéd maradékának elfogyasztása – ennyire volt és kellett erőnknek lennie.

Másnap 10-11 felé ébredtünk. Lassan összevakarásztuk magunkat. Megvitattuk, hogy miért is volt olyan jó tegnap tekerni, és eszünkbe jutott, amit valakitől hallottunk: a reku 1000 km után lesz élvezhető. No, ez nekünk bejött. :)

Vettünk buszjegyet és bebuszoztunk a városba. Megnéztünk minden kötelező turista látványosságot, tehát körülbelül amit minden képeslapon ábrázolnak. Igyekeztünk mindent gyorsan és mégis lassan látni és élvezni, bejárni Rómát kettő és fél nap alatt, ami így leírva és végiggondolva is érezhető, hogy lehetetlenség. Ennek ellenére a legtöbbet és a legjobbat sikerült kihoznunk a rendelkezésre álló időből, úgy hiszem. Számomra kedves pillanatok, mikor a Pantheonban egyszer csak szentmise kezdődött (kitolták a zajos tömeget, alig páran maradtunk bent, szép volt), amikor felfedeztük a város legjobb fagyizóját, amikor láthattam Szent Péter sírját majd a kupolába is feljutottunk, az esti csavargások a szűk utcácskákon, egy apró templom bája, és még sorolhatnám…

Jóformán csak a vatikáni múzeumra nem jutott idő (kilométeres sor állt a bejárat előtt!!), de megbeszéltük, Róma megér még egy kirándulást, majd egyszer visszajövünk ide, amikor kevesebb az ember.

A reptérre menet sikerült kartonpapírokat kukáznunk, amelyek jól eláztak háromszor is az esőben, ami minket ért a reptérre menet. Micsoda szerencse, hogy most ázunk el, és nem akkor jött az eső, amikor Rómát jártuk és fedeztük fel! :)
Jó korán érkeztünk a reptérre, minden be és elcsomagoltunk, majd némi értetlenkedés és meg nem értések közepette a gázpalackunktól is sikerült megszabadulnunk. Alig értették, hogy nem felvinni akarjuk magunkkal a palackot, hanem valaki rátermett személynek odaadni – mégse egy akármilyen kukába dobjunk ki csak úgy egy gázpalackot… (Volt benne még egy kevés gáz, amit nem volt már időnk/kedvünk elfőzni.)

Becsekkolás és a repülőút jól telt, Ferihegy 1-en ért minket a meglepetés: a bringákat a rendes poggyászok között, a szalagon ’dobták ki’, és itthon vettük észre, hogy nekem az egyik fékkaromat le is törték a nagy dobálásban… jujjj a szívem sajdul, mit kellett ezeknek a szerencsétlen bicikliknek kibírniuk? Fájdalom, de ez van, majd pótoljuk… :(

Egy szó, mint száz: rekuzni nagyon jó, bár kezdetben volt, amikor nem hittük el ezt még magunknak sem. Fantasztikus emberekkel találkoztunk útközben és nagyszerű élményeink voltak! Nem mellesleg megtettünk majdnem 1100 kilométert fekvő kerékpárokkal teljesen kezdő létünkre hegyen völgyön, esőben és napsütésen keresztül. Megcsináltuk! :)

14-Via-Appia-erkezes-Romaba
15-Roma
16-Vatikan-Roma
17-Roma-hazaut
  1. Gyula says:

    Szia Árpesz!

    Horváth Gyula vagyok az a mozgássérült srác aki Londonba szeretne menni és futólag a 100nap
    bringa találkozón beszélgettünk.
    Szeretnék veled(tek) le ülni, beszélgetni egy két túra útvonalakról, felszerelésekről…..

    Remélem te kapod meg az e-mail-t.

    Várom válaszod.

    Üdv. Gyula

    • Arpesz says:

      Szia Gyula!

      Örülök, hogy jelentkeztél! Sajnáltam nagyon a 100napbringa találkozón a szigeten, hogy nem tudtunk többet beszélgetni… Annyi emberrel beszélgettem volna még ott! :) Írok mailt Neked!

      Háccél,
      Árpesz

  2. Doróka says:

    Gratula a sikeres célba éréshez! Egyébként nekünk is mindig az a legemlékezetesebb, amikor nagyon kemény volt, de megcsináltuk! :-) Kellenek a kihívások, különben eltunyul az ember. Meg egy ilyen út után helyrebillennek az értékrendek és mindent szépnek és egyszerűnek lát az ember….egy ideig… :) Ezért kell sokat menni! Megvan már a következő terv? Maradtok a Rekunál vagy jó lesz a hagyományos bringa is?

    • Arpesz says:

      Köszönjük!

      Persze, hogy a viharba ne maradnánk a rekuknál! A minap visszaültem a hagyományos bringára, hát… :) Sokkal jobb rekuzni! Csak épp 1000km-t kellett, mire úgy beletanultunk / megedződtünk, hogy már éreztük is, hogy bizony tényleg jobb rekuzni!
      Ezt figyeljétek, ők 3 évig rekuztak mindenfelé a világban:
      http://globicyclette.free.fr/index_english.php

  3. ViPi says:

    Gratulálok a sikeres utatokhoz!

  4. ViPi says:

    gratulálok a sikeres úthoz! pisti

  5. Lali papa says:

    Gratulálunk a sikeres befejezéshez, hazaérkezve Perőcsényből elolvastam a két befejező beszámoló fejezetet is, csodálatos lehetett az utatok, mert a nehézségek legyőzése végül is a legnagyobb élményt jelenti utólag. Ez kb. olyan lehetett mikor mi Ádám sógorral, és Asztalos Karcsi kollégával jóformán minden tréning nélkül megmásztuk a Dolomitokban a Drei Zinne hegycsoportból a Grosse Zinnét.
    Novemberben , ha már nem járunk Perőcsénybe szeretnénk Kettőtöket meghívni egy itt alvásos vacsorára, kérünk szánjatok ránk egy esetleg péntek este-szombatot, szeretettel várnánk egy kis beszámolóra és egy két számítógépes problémám megoldására is.
    Üdv. Lali papa.

  1. There are no trackbacks for this post yet.

Leave a Reply