A Kifulladástól Bari-ig

Azt hittük, nem érhetnek már igazán nagy megpróbáltatások. Pedig dehogynem, megpróbáltatások, azok mindig vannak. Azt hittem, Budapesten nem nagyon fogok majd rekuzni. Hát ezek után bátran kiteszem magam rekuval Budapest utcáira. Nápolyhoz képest a budapesti közlekedési morál nagyon kultúrált és fegyelmezett. Na de kezdjük ott ismét, ahol legútóbb abbahagytuk.
Slano-ban reggel korán keltünk, összepakoltuk a tábort a szemerkélő esőben, elbúcsúztunk a holland barátainktól, beegurultunk az öböl közepére, és abban az étteremben, ahol előző este vacsoráztunk, és találtunk wifit, egy jó egy órás kávé + kép- és bejegyzés feltöltő szünetet tartottunk. Ahogy tekertünk ki a kedves kis öblünkből, az első fölfelében éreztük, hogy sok rajtunk a ruha. Hiába az eső, ez nem ugyanaz, mint az első két nap, most nincs hideg. Ahogy vetkőztünk az út szélén, egy bobós (utánfutós) kerékpártúrázó srác állt meg mellettünk. Cédric-el ezútán együtt tettük meg az utat Dubrovnik-ig. De nem ám akármilyen utat! Ahogy kiértünk az öblünkből, az esőhöz hozzátársult a bringás másik kedvenc ellensége: a szél! Méghozzá viharos erejű. Keservesen lassan tudtunk haladni, az út is hullámzott a meredek parton, plusz még akkor ez a szél is. Persze nem volt mese, menni kellett, indult a hajónk. Oda is értünk 2 óra előtt jó egy órával a kikötőhöz, némi rohangálás után megszereztük a jegyeinket, majd a kapu melletti kávézóban leültünk végre rendesen is beszélgetni újdonsült francia barátunkkal. Cédricről megtudtunk, hogy őt sem kell a szomszédba küldeni a hülyeségért, azt vette a fejébe, hogy körbekerékpározza a Földközi-tengert. Honlapja is van, bár nekünk még nem volt lehetőségünk megtekinteni, de Nektek most megírjuk: http://mediterraneeavelo.eu (hírekért klikk a „Carnet de route”-ra!) Szóval kiderült róla, hogy nagy arc, igazi őrült, jókat nevettünk együtt, mindig jó hasonszőrű emberekkel találkozni, és megosztani egymással az élményeinket.
Miután elbúcsúztunk Cédric-től, a hajóra várva Zitával még elbohóckodtunk a sorompónál, amit, miután felnyitottak, mi lehettünk az elsők, akik átestek az útlevélvizsgálaton. A határőr miközben lapozgatta az útlevelemet, egyszer csak összeráncolta a szemöldökét, egy lépést hátralépett, végigmért minket, majd így szólt a kollégájához: „Bosanski Samac? Hé, figyeld már Géza, ezek teljesen hülyék, átbicikliztek egész Bosznián!” – vagy legalábbis valami ilyesmit mondhatott, igazából csak a bringát, meg a helységnevet értettük. :)
A hajó egy újabb kaland volt. Valahogy egy olyan hallszerű helységbe keveredtünk, ahol csupa nyugdíjas, vén olasz nőszemély utazott. Borzalmasak voltak, a fogyasztói társadalom rémei. Nagyok (kövérek), ízléstelenek (tűsarkú, és különböző aranyozott cipők), és tele voltak aggatva mindenféle csillogó ékszerrel. Persze értem én, hogy az őket körülölelő kultúrától lettek ilyenek, nem is hibáztatom őket azért, amilyenek. Igazából nem is zavart volna nagyon a jelenlétük, ha a hajó nem kezdett volna el a nyílt vízen igencsak imbolyogni. Indulás után fél órával már az egész nyuggersereg visítva-fetrengve-fülöngélve hányt mindenféle kézhezkapott zacskóba. Kb. úgy nézett ki az egész banda, mintha be lettek volna rúgva, de csúnyán. Persze a hajó mozgása miatt jártak dülöngélve, és ezért okádtak, de hogy hangosan visítva nevetni miért kellett mind emellé, arra már se Zita, se én nem jöttünk rá. Inkább félrevonultunk egy sarokba, ahol volt konnektor, más film híján pedig megnéztük újra a Home (Otthonunk), című remekművet. Ajánlom erősen mindenkinek megtekintésre! Ingyen letölthető, megnézhető a netről HD minőségben, van szinkronos változat is, bár én jobb szerertem az eredeti angol narrcáióval.
Bariban leszállás után még 7 km várt ránk, mire megtaláltunk a CS barátunk, Michele címét. Jól megviselt minket a hajóút, és ezek után még fél 3-ig beszélgettünk, elindítottunk egy mosást, kipakoltuk a ruhákat száradni, ettünk egy keveset. Másnap korán kellett kelni, 2 nap alatt el kellett volna, hogy érjü Nápolyt kerékpárral, de ez már legyen a következ fejezet… Most itt vagyunk Nápolyban, és inkább körbenézünk, mint bejegyzést írunk. Próbáljuk élvezni a világ legzajosabb, legzsúfoltabb, legmocskosabb, legmacskakövesebb városát! :) Többé-kevésbé sikerül is! :) De ezt majd a következő részben! ;)

08-Slano-Dubrovnik-Bari
  1. sanya says:

    Na vééééééééégre! megvan az NRÉ!
    Szuper!!! Gratulálok! Igazán nagy a mai teljesítményetek!
    Jó pihenést! Jó éjt!

  2. sanya says:

    Én csak várok, várok, várok………az NRÉ-re.
    Látom megérkeztetek Rómába.
    Sapa a mai naptól nyugdíjas! :))
    Én meg nagyon álmos vagyok! Szép napot a város-nézéshez!
    Bejegyzés???? Fotók????

  3. Doróka says:

    Attól függ mihez képest nézi az ember… Nápoly is európában nyilván koszosnak és zűrösnek számít, viszont ázsiához képest valószínűleg kultúrált! :) Egyébként meg a káosznak is megvan a maga hangulata, csak el kell vegyülni!

  4. JégEmber says:

    Bari rettenetes hely. Volt szerencsém. Ott döbbentem rá, hogy az olaszok rettenetesek.

  1. There are no trackbacks for this post yet.

Leave a Reply